Az új politikai realitás korába lépünk
Az egyedüli sikert garantáló stratégia a három pólus együttes kezelése, amely Washington, Moszkva és Peking.
A hazugságbeszéd atyamestere, Gyurcsány a főnöke.
„Maszatos kezű Gréczy Zsolt DK-s politikus axiómának nevezett zagyvaságokat szedett csokorba Facebook-oldalán. Az axióma ugyanis nem más, mint különböző okok miatt meg nem kérdőjelezhető alapigazság.
Tudjuk, hogy Gréczy annak ellenére Gyurcsány bizalmi embere, hogy nemrég ország-világ elé tárta férfibájait, ami olyan vállalhatatlan volt az egész baloldalra nézve, hogy le kellett mondania országgyűlési képviselői mandátumáról. Ez már önmagában is nevetségessé tenné legújabb vállalkozását az axiómákról. Mit lehet elhinni ugyanis egy olyan politikusnak, akinek fogalma sincs arról, hogyan kell viselkednie közbizalmi státuszban? S ha ehhez még hozzávesszük, hogy a hazugságbeszéd atyamestere, Gyurcsány a főnöke, akkor
Csak hogy a költészet oldaláról is közelítsek a témához, Fodor Ákos, a magyar haiku egyik leghíresebb mestere az axiómáról elmondta: »Aki pontosan tudja, mitől lenne boldog, sosem lesz az.« Azt nem tudom, hogy maszatoskezű Gréczy boldog-e, nem is érdekel különösebben. Sejteni, azért sejtem. Valószínűleg, ha megbukna az Orbán-kormány, boldog lenne. »Axiómagyűjteményét« ugyanis azzal kezdi, hogy: »Mindenki legyőzhető. Orbán is.«”
Nyitókép: MTI/Soós Lajos